Adott egy istenkomplexusban szenvedő leginkább egy szektavezérhez hasonló populista diktátor, aki ráadásként végtelenségig fanatizált elvakult rajongókkal és hívőkkel van körülélve, hát mi kell még?!
Isten hozott mindenkit Chris Roberts sötét birodalmában.
Talán kevés olyan játékos lehet bárhol is éljen a világban, aki ne hallott volna már a Star Citizen nevű játékról és arról a mára rekordokat döntögető "pénzgyűjtésről" ami a játék körül kialakult. A saját véleményemen túl ezen cikkben sorba szeretném venni azokat a tényeket, amelyek eddig is joggal ébreszthettek sok emberben kételyeket. Amennyiben egy kicsit félre tesszük a rajongást és rendre tudjuk utasítani a máig bennünk lakó gyermeket, akkor bizony hamar rájöhetünk, hogy nagyon drága árat fizethet az aki a racionalitást figyelmen kívül hagyva kezd el futni álmok után. A Star Citizen koncepcióját megismerve sajnos egy olyan végtelenül aljas módon felépített pénzszivattyút fogunk látni, amely minden játékos gyermekkori álmait meglovagolva akar belőlünk a lehető legtöbb pénzt kisajtolni egy játéknak csúfolt intergalaktikus diktatúrában.
Az elnök.
2012-ben a kickstarteren megjelent egy projekt, amely nem egyebet ígért 2014 vége 2015 első félévére, minthogy 5 millió dollár adomány fejében megvalósítja mindannyiunk talán közös gyermekkori álmát, egy a Star Warshoz hasonló multiplayer birodalmat, amelyben a legjobb FPS MMO és kereskedős űrszimulátorok elemeit ötvözik majd a csillogó eleddig soha nem látott csodás grafikával. Ugye jól hangzik? Hát persze, olyannyira jól hangzik, hogy ezzel az ígéretével Chris Roberts azonnal el is indult a félistenné válás útján. A rajongásra hajlamos emberek hamar felismerték benne a prófétát, aki kompromisszumok nélkül fogja valóra váltani az ő gyermekkori álmaikat, megtalálni vélték azt az embert aki elvezeti őket Kánaánba, ahol majd végre rálelhetnek a régóta áhítozott játékmennyországra. Így hát gyűltek is az adományok, 2012 novemberére össze is gyűlt a kitűzött cél megvolt ez eredetileg játékra kért összeg és még annál is több, 6 millió dollárt dobtak össze az addigra Mózest is túlszárnyaló prófétának, aki tényleg el is vezette őket egy új Kánaánba, mégpedig az RSI saját weboldalára, ahol aztán kitűzte az újabb elérendő célokat.
Immáron 1150 és 15000 dollár(!) között, igen jól olvasta mindenki akár tizenötezer dolláros áron kapható hajócsomagok vásárlásával is lehetett "adakozni", és a kellő mélységben a zsebükbe nyúló adakozóknak a félisten szerepet is átengedte az addigra már élő isten fényében tündöklő elnök. Örök védelmet biztosítva a majdani játékszerveren a kevésbé tehetős játékostársakkal szemben azzal, hogy az egyébként dollár tízezrekért vett limitált számú mindenki másénál nagyságrendekkel erősebb és jobb privát űrhajóik élethosszig tartó garanciával lesznek ellátva. Nem tudják majd elveszteni. Természetesen a kevésbé tehetősebbeknek is adnia kellett valamit az elnöknek, hogy azok is többnek érezhessék magukat másoknál, így hát ők ha csak szerényen is, de a 30 és 275 dollár/darab áron vásárolható hajók között még tudtak válogatni. Persze a jól kitalált koncepciónak köszönhetően nemcsak hogy válogathattak ezen hajók között, hanem rá is voltak és vannak kényszerülve. Ugyanis ebben a kereskedős űrszimulátorban amelyben kereskedéssel is bármelyik hajó megvásárolható lesz pont 6 játékmodul fog megjelenni, és természetesen a kereskedős rész amely által a játékban lesznek majd vásárolhatóak a hajók, hát egészen véletlenül nem pont a legutolsó?!
Véletlenek márpedig nincsenek, pláne nem egy jól kidolgozott játékkoncepciónál.
Elsőként a hangár modult kapták meg a polgárok alig pár hónapos csúszással, de tudták, tudták jól, hogy ez a csúszás csakis azért történhetett mert az elnök jót akar, ő soha nem akarna fércmunkát kiadni a kezéből. Késve ugyan de meg is jött a hangár modul és persze függetlenül attól, hogy azon kívül semmit nem lehetett vele kezdeni minthogy beleüljön a polgár a játék helyett valódi pénzen vásárolt hajóba, mégis boldogok voltak, örültek mert készül a játék. Az ő játékuk. Már nagyon közelinek érezhettek a megvalósuló álmot és az az ígéret, hogy hamarosan ki is szállhatnak majd vele a hangárból tűzbe és lázba hozott mindenkit. És persze addig is amíg készül a játék, folyamatosan beszámolnak majd mindenről ahogy eddig, továbbra is maga az elnök fog személyesen beszámolni hol heti hol napi rendszerességgel arról, hogyan haladnak a dolgok. A rajongók pedig kérdezhetnek, rajonghatnak, a támogatásukkal pedig még inkább elősegíthetik hogy minél hamarabb befejezhetővé váljon a játék, minél több a támogatás minél több hajót vesznek annál hamarabb tűzhetik majd botkormányra ezt az álmot. Az elnök közbenjárásának köszönhetően már meg is van a kitűzött dátum a dogfight modulra, mégis mi történhetne?! Hát persze, csúszás:
Több mint fél év.
A rendszeres majd egy éves állandó szereplésnek és a temérdek ígéretnek köszönhetően az elnök imázsa és személyi kultusza már addig is régen maga mögé utasította mind a három nagy világvallás prófétáit és isteneit egyszerre, és a folytatásnak köszönhetően továbbra is győzködhették egymást és önmagukat a polgárok, hogy semmi kétség sem lehet afelől: Az elnök maga a két lábon járó isten, ő az igazi messiás. Ahogy ez lenni szokott volt eddig is a történelemben, isten nevét hiába a szádra ne vedd, így hát a valódi diktátorokat is megszégyenítő személyi kultusztól és állandó késésektől addigra hányingert kapó polgárok egy része, a gyanakvók, pénzükért cserébe már a kritika és kétkedés jogával sem élhettek. A kereskedésnek még a leghalványabb nyoma sincs, a 2015-re ígért játék hat moduljából 1 van kész, egy pedig 0.8-as bétaként még egy komolyabb joystick felismerésére sem volt képes. Az optimalizálatlan és félkész játéktól szinte izzottak az alaplapok és videokártyák, és mindehhez egyébként három év fejlesztés kellett, pedig ez még csak az eleje. A további négy modulba meg önmagában egyenként is többet ígértek, mint mások az összes valaha megjelent űrszimulátorba összesen. Az elnökben vakon bízó rajongó polgárok pedig továbbra is fenntartják a rendet, a rosszindulatú és gonosz károgókat akik egyébként legalább annyi pénzt öltek bele mint ők, rendre utasítják. Az elnököt nem illik bírálni, ha a szép szó nem segít akkor pedig biztos, hogy egy eretnekkel egy árulóval kerültek szembe akik elárulták készülő galaktikus birodalmuk legfelsőbb urát:
Magát a két lábon járó istent!
Egyenlőre nehéz eldönteni, hogy egy szektára vagy egy diktatúrára hasonlít e jobban a Star Citizen és az RSI, ami biztos, hogy majd 24 hónappal a kitűzött cél az 5 millió dollár után is még mindig csak a "pénzgyűjtésnél" tartanak, ami egyébként továbbra is abban merül ki, hogy dollár tízezrekért árulnak cheat-eket a játékhoz, pénzért kiárulva belőle még a lelket is. A játék maga szép, a hajók és hangárok tényleg csodásan néznek ki, de sajnos itt egy olyan multiplayer játék van születőben, amely a szorgalmat, a játékos tudását és az egyenlő feltételeket végérvényesen maga mögött hagyva a szó valódi értelmében véve megvalósítja az "osztályharcot". A gazdagok limitált számú és nagyságrendekkel erősebb - jobb hajókkal irthatják majd azokat, akiket az elnök a pénztárcájukon keresztül osztályozva megmért és kevesebbnek talált másoknál. Az elejétől fogva tudatosan személyi kultuszt építő, magát elnöknek hívató álszerénységet imitáló istenkomplexusban szenvedő pénzéhes diktátor pedig továbbra is csak ígérget és ámít, célja világosabb a legfényesebb szupernóvánál. A lehető legtöbb hajót eladni valódi dollárokért a polgároknak még jóval azelőtt, mielőtt a játékban kereskedve játékpénzen megvásárolhatnák azt. Mindeközben valóságos élő pajzsként használja és tartja kézben a leginkább rajongásra hajlamos polgárokat a többi megregulázására, az álmaik után becsukott szemmel futó folyamatosan tejelő rabszolgákat. S hogy mi lesz ennek a vége?
Az már talán egy másik későbbi történet, de nagyon könnyen megeshet, hogy ez nem Chris Robert nagy visszatérése lesz hanem élete végéig tartó erkölcsi bukása, és egy sokkalta jobb sorsa érdemes űrszimulátoros játék lassú bár kétségtelenül látványos halála. |
